„És én, drága barátom, e kis ügy kapcsán megint rájöttem, hogy félreértés és lustaság talán több zavart kelt a világban, mint a ravaszság és gonoszság. E két utóbbi legalábbis feltétlenül ritkább”
(Goethe: Az Ifjú Werther Szenvedései)
Ügyfélszolgálaton dolgozom. Hogy hol, melyiken, legyen ez most mindegy még inkább, titok, annyit mondok csak, hogy money involved, ezért nem egy mérges telefonhívás és levél érkezik. Sőt, általában csak mérges hívás és üzenet érkezik, hiszen akinek nincsen számottevő problémája, vagy nem érzi úgy, hogy jogtalanság érte, hogy igazában bántották, nem ragad telefonkagylót. Gyakran már a legapróbb nehézséget a legdrasztikusabb (és leggroteszkebb) fenyegetések követik. Nem meglepő vitakultúra ez Portásmagyarországon, ahol a „rendért hívok RÁD” a lakótelepi kommunikáció és problémamegoldó stratégia alfája és ómegája. Éppen hogy csak egy kis hely marad a „Feljelenetem”-nek mellette. Mert Magyarország a tízmillió portás országa, ahol ha valaki csak fikarcnyi hatalmat érez a csontos ujjai között, azonnal tudja, hogyan használja a másik ellen, legyen bár ez az igazság hamis tudatának illúziójából fakadó téves hatalom képzete.
Én legtöbbször ezzel találkozom.
(Itt teszem hozzá, affajta zárójelben, a munkahelyem bízik a szolgáltatásában, így tudni véli, hogy az elégedett ügyfelek több pénzt hagynak ott, mint a mennyit az elégedetlenek visszakövetelnek, így én, avagy a munkatársaim, egy bizonyos összegig jóváhagyás nélkül nyújthatnak – mondjuk úgy – kompenzációt. Egy portáslevente ettől már úgy érzi magát, mint Isten, a Portások Istene. )
Tehát az igazság tudatának hamis illúziója felbátorítja az Ügyfelet. Gyakran olvasom a felháborodott kisember fenyegetéseit, amit valahogy mindig szenvedő szerkezetben látok, mint ha a magyartalanság még komolyabbá tenné az óhajtást. Nehéz eldönteni, hogy erről van szó, vagy arról, hogy az író mérgében nem olvasta vissza a levelét – esetleg – hogy visszaolvasta és az érthetetlen fogalmazást hivatalos stílusnak tekint: Önök fel lesznek jelentve.
Rendőrt ugyan nem tudnak hívni „RÁNK” de azzal, hogy ügyvédhez „fordulnak” ezzel, azzal gyakran hangsúlyozzák, hogy igazuk van, és nem félnek lépni. Az Ügyvédhez fordulnak. Az ügyvéd egy olyan nadrágos ember, aki már-már egyfajta orákulum és szuperhős egyben, akihez a megtiprott becsületű kisember fordulhat, hogy aztán újra emelt fővel járhasson. Az ügyvéd egyfajta rendőr senior. Óvó bácsi is, aki rászól a rendetlenkedőkre, de főrabbi is kicsit, aki ravaszul megdorgálja azokat, akik az ügyfél jogaiban lábbal tipornak. (Legyen benne a mindent tudó kocsmai csapos körmönfontságából is egy csipetnyi) Akárhogy is, legyen bár pap vagy superman, hatalom van a kezében, Portáshatalom. És ha ő nem segít, hát így folytatódott legutóbb a levél: Ügyvédhez fordulok, „Vagy ahhoz, akihez kell”. A Titokzatos Nagy Portáshoz.
Tehát így indul a reggel, az első kávé kesernyés íze még a számban van, amikor már szidnak, fenyegetnek: Az Önök szolgáltatója nem engedi, hogy megadjam a bankszámla adataimat, mert az nem kreditkártya! Pénz van rajta! Véglegesítsék a kérésem, különben a fogyasztóvédelemhez megyek!
Világcég vagyunk. Piacvezető. Kocsmai beszélgetésekben a munkatársainkkal már többször megállapítottuk a két axiómát: A cég a seggét törli azzal a pénzzel amit te itt hagysz, és hogy menjél barátom az fogyasztóvédelemhez, sok sikert. A központunk Szingapúrban van.
De persze én nem ítélkezni ülök ott, hanem segíteni. Ilyenkor telefonhoz nyúlok és tárcsázok. Kicseng. Először persze semmi válasz, hisz nemzetközi számról telefonálok, az meg ugye globalizáció, gyanús. Azért másodikra csak felveszik. Én nagyon akkurátusan mindig bemutatkozom, tudom, hogy ha csak a keresztnevem mondanám, ahogy az olasz és az angol kollégák, nem vennének komolyan, ki látott már olyat, hogy valaki csak úgy beáronoz a koliportára, ha a kulcsát kéri.
Ez az első döbbenet ideje. Az ügyfél teljes harci apparátusban fogalmazza a levelet a következő támadásra készülve. Hogy egy kedves, fiatal magyar hang keresi a vállalattól, nem várt hatást gyakorol. Lépéselőnyben vagyok, az ügyfél meglepetten köszön vissza: Kovácsné, Márti vagyok Salgótarjánból, hallgatom. – kedves, női hang.
A következő miatt telefonálok, mondom, arról lenne szó… elmondom. Arról lenne például szó, hogy a bankkártya és a hitelkártya az kettő, nem packázik vele senki, és az ügyvéd (rendőr, pap, óvó bácsi, orákulum, főépítész, tanácselnök, halőr, bárki) nem tud segíteni, hiszen az internetes vásárláshoz ezt meg kell adnia, így működik a világ…
Megszeppenten, de hálásan válaszol: De hát neki az nincs… Esetleg az unokájának? Kérdezem. Hát neki lehet hogy van, holnap jönnek vacsorázni, megkérdezi. De azt még nem tudná megmondani… Általában megtudom. Elmondom, elmagyarázom. Ügyvéd nélkül is. – Csak mert múltkor a TV-ben. Csak mert… Ahá, már értem. Hát maga nagyon aranyos. És akkor nem is kell… És akkor csak odakattintok? Jajj, csak mi még újak vagyunk ezen az interneten a férjemmel. 30 év után… leszázalékolták. De jó, akkor mostantól majd így használjuk. Nagyon szépen köszönjük.
Megoldódott, hisz nem volt itt jogtiprás, a gonosz multi sem kekeckedik, neki is az az érdeke, hogy minden jól menjen, mert nyugaton tudják, hogy az elégedett vásárló jó vásárló és újra vásárol. Csak egy kis türelem és segítség kell.
Mert hát ilyen ez a Portásmagyarország. Az embereknek nem ügyvéde lenne szükségük, hogy megoldják a problémáikat, hanem egy hatalmas call centerre, ahonnan mindenkit felhívnak és elmagyarázzák neki, hogy hogyan működik az, amit csinál, vagy csinálnia kellene. Erre várnak Magyarországon az emberek, hogy egy nagy mindenható telefonközpont megmentse őket. Hogy elmagyarázzák, hogy a portáskodás nem működik, hogy az embernek barátokra és segítségre, nem olyanokra van szüksége, akitől tartania kell és ítélkezik.
Mielőtt felvenné a telefont a szomszéd, hogy a házuk alatt lévő klubban hangos a zene, és rendőrt hívna, csörögne a telefon: Halló, Villért úr? Tudja, ma szombat van, és még csak este 8, az ügyfélszolgálat azt javasolja Önnek, hogy húzzon cipőt és menjen el az unokáival moziba! Vagy mielőtt a buszon valaki megjegyzést tenne, hogy a lábán állnak rezegne a mobil a zsebében: Márkusné? Igen, legyen kedves fáradjon a jármú hátuljába, ne álljon meg a bejáratnál. Igen, látja, 3 szabad ülőhelyet is talál, köszönöm. Mindenki megdöbbenne, amikor megszólal a tanár úr telefonja aki épp arra készült, hogy szigorával lesújtson a diákra – Halló kérdezné bizonytalanul, mielőtt megkapná a választ… Nem tanár úr, nem ez a megoldás. Nem így kell, hanem…
Megcsörrenne talán a telefon a Parlamentben is… Ha van olyan telefonközpont a világon…
Én is szívesen telefont ragadnék ebben a mennyei ügyfélszolgálatban: Elmondanám egy két tanáromnak, régi barátomnak, munkatársaimnak, hogy, Jó napot, segíteni jöttem, nem csak személyes sértettségből, hanem mert úgy látszik ez az, amire szüksége van a Portásmagyarországnak.
És csak reménykedem benne, hogy egyszer majd megszólal az én mobilom is…
Utolsó kommentek