Komló - Berlin 1:0 - már lassan egy hete is annak, hogy ezen töprengtem Kelet-Berlin szívében, a Kino International előtti, erősen vegyes összetételű tömegben, arra várva, hogy bejussak első berlini partimra. valahogy a kezdetben szép egyenes sor egy amorf tömeggé vált, mire a bejárathoz értünk, és a legfurcsább az volt, hogy mindig mi maradtunk leghátul. Úgy gondoltam, hogy a tolakodás, afféle tipikus közép-európai lelemény, de kiderült, hogy olyan, mint a dobbantós WC. Szóval vágyakozva idéztem fel a komlói bányászok rendezett sorait, ahogy a buszra várva állnak a Parasztelosztóban. Mellesleg Tát felé is sorban állnak az emberek, bányászszokás ez.
Szóval ott tülekedett kavargott egész Európa a Kino előtt. Hátunk mögött a Moszkva Restaurant adott különleges bájt az összeállításnak. Én életemben először hallottam dán embert dánul beszélni, nem is akármilyen ajkakon, úgyhogy valóban különösen érdekesnek tűnt jobban megismerni a dán nyelvet. Már a saját társaságomban is török - afrikai vegyesen kavargott, de úgy látszik a Kino International nem adja alább a saját nevénél., nem árult zsákbamacskát. Az elkerülhetetlen tolakodási, még inkább tolási minimummal sikerült bejutni, részletekben, hogy aztán egy újabb tetemes csődület fogadjon minket a ruhatárnál is, aminek leküzdése után, a bár pult következett, ahol az árak színvonala emlékeztetett ismét, hogy nem valami pesti romkocsmából avanzsált kultsznob helyre könyököltem be magam. A legjobb persze a német göngyölegmizéria, itt biztosra mennek az üres üveggel. Hogy ne károsítsd meg a természetet, meg a helyet, egy dodzsemzsetonnal biztosíthatod be magad, ami a letét lenne az üvegért. Én persze magammal hoztam, nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hátha fel tudom még használni a táti búcsún. A számokkal nem volt baj, hozzávetőleg minden 3 volt. 3 cent, 0,33l, mindez 3 euró, valahogy így.
Hogy a zenéről mit kéne elmondani, azt nem tudom. Én szolid spiccel a nőket meg az épültet nézegettem, alaposan. Úgy látszik a vakolatlan falak, meg a pince fíling EU konform. Két melléklépcsőház között azért sikerült felfedezni a főlépcsőt is, ami sunyi módon vezetett egy, utcafrontra nyíló nagy és impozáns szalonba, mindenképp mozi látogatás céljából is vissza kell mennünk ide, jobban megcsodálni.
A hely maga Kelet Belin szívében nem messze az Alexanderplatztól, állt, környékezve a helyre jellemző tetemesebb mérető épületektől. Úgy általában elmondható, hogy a 70-es évek némettankönyveinek keletnémet bája lengi be a környéket, a maga szocialista impozánsságával, és ebben a leosztásban egy-két kártyát a mi Kinonk is kapott. Nagy fehér épülettömb tetszetős méretek nagy, tágas belső terek, és a vetítőben még nem is jártunk. A szalon is, a maga minimalista stílusában hozza az operaérzést. Előtte jellemzően szép nagy tér, kiváló hely Európa legjobb fiataljainak arra, hogy ökölre menjenek a bejutásért.
Mellesleg a nagy kavalkádban bebizonyosodott a régi sejtés, hogy a kivillantott váll a közép-európai partielegancia része, és nyugatra haladva egyre több láb veszi át a helyét.
Ezen is gondolkodtam, amikor félig eltévedve, félig bóbiskolva hazafalé döcögtem az S-bahnon, a nőkön, az élet fonákságain, meg azon, hogy hol a kell leszállnom, meg hogy hol vagyok. Csodás város ez! A reggeli csicsergésben hazainduló bűntudatát, amit a haszontalan buli éjszakák Pavlov csengője, a madárdal indít el bennem, szolid zümmögéssel nyomja el az örökkön járó tömegközlekedés méhmeleg moraja.
Utolsó kommentek